Messier 27 - Súlyzó köd

Idén augusztus elején egy év után ismét sikerült Feltóti Petivel közös képet készítenünk. Ezúttal is keményfába vágtuk a fejszénket, és célpontul a Messier 27 - Súlyzó köd néven ismert planetáris ködöt választottuk.

Ezen téma nehézségét egyrészt a tejút síkjának közelsége adja, mely miatt a látómezőben igen sűrű csillagtengerrel kell számolni, melyek a feldolgozás során annyira felfényesednek, hogy hajlamosak a fotózni és megmutatni kívánt téma részleteit eltakarni. Ezen kívül, a DSLR gépekkel szokottnál egy léptékkel mélyebb képet szerettünk volna készíteni, melyen nem csak a köd belső, igen fényes gázburka látható, hanem az a bizonyos lepke szárnynak is becézett anyag lebeny, melyet a csillag élete utolsó szakaszában kezdett ledobálni magáról. Ez a lepkeszárny nagyságrendekkel halványabb, mint a köd többi része, ezért hatékonyan általában keskeny-sávú szűrőkkel szokták fotózni. Azonban a szétesett csillag anyaga jelentős részben, a fehér törpévé zsugorodott központi csillag ultra-ibolya sugárzása által fénylésre gerjesztett hidrogén és oxigén (Ha és OIII), melyek hullámhossza az átalakított fényképezőgépünk számára is jól "látható". Igazság szerint a két említett hullámhosszú fény az emberi szem számára is látható - bár a Ha már alig-alig észlelhető, így nem reménytelen a téma élethű, azaz emberi szem számára is jól értelmezhető megjelenítése. Nevén nevezve, a Hidrogén alfa vörös, az O III sugárzása pedig türkiz színű. A feladat tehát az volt, hogy megfelelő hosszúságú és megfelelő darabszámú nyers képeket tudjunk készíteni, melyeken a feldolgozás során az apró csillagok nem puffadnak meg a távcső nagy fényerejétől, a kiszámíthatatlan légköri nyugtalanságtól és az autoguider beavatkozásai miatt. Döntésünk így 7 perces expókra esett, valamint Baader UHC - S 2" (ultra high contrast) szűrő használatára, mely nagy segítséget nyújt szűkebb áteresztése miatt abban, hogy a csillagok mérete kisebb maradjon. A planetáris köd fényét viszont egy az egyben átereszti, hiszen éppen azon hullámhossz tartományokban enged át, melyben a köd sugároz, ezzel együtt a zavaró fényszenny hatását is jelentősen csökkenti. Ezen döntésünkben Éder Iván tanácsai is sokat segítettek, melyet ez úton is köszönünk. Ivánnak egyéb érdemei is vannak e kép készítésében, hiszen ez a kép egy úttal first light, azaz távcső felavatás is, hiszen megérkeztek 200/800-as F4-es Newton távcsöveink is melyben a megerősített segédtükör tartót Iván készítette és szerelte be nekünk. Ezúttal nem azt választottuk, hogy a távcsöveket egymáshoz képest 45 fokban elforgatva 8 diffrakciós tüskés csillagokat produkálunk - ahogy azt a korábbi NGC6946 - NGC6939 képünknél tettük - hanem beforgattuk a tubusokat milliméter pontosan úgy, hogy a diffrakciós tüskéink - melyek forgásszöge a fényképeken attól függ, hogy a távcső a tubusgyűrűben hogyan áll - tökéletesen fedjék egymást. Ez jelentett némi kihívást, de szerencsére messze nem tartott annyi ideig, mint amire számítottunk. A forgatás ellenőrzésére ugyanis teszt képeket kell készíteni, melyeket az ég alatt egy notebook segítségével össze is kell stack-elni, hogy lássuk, jó-e a forgatás. 4-5 próba után már teljesen jól fedték egymást a tüskék. A fotózás helyszínéül az ország egyik legsötétebb, és kétség kívül legszebb tájegységét, Zselicet választottuk, majd 6 éjszaka során összesen 170 darab 7 perc ISO800-as UHC nyerset, valamint 18 darab szintén 7 perces ISO800-as szűrő nélküli képet készítettünk 50%-50% arányban. A szűrő nélküli képeket arra használtuk, hogy a csillagok természetes színét megadjuk, hiszen az UHC szűrő a csillagok fényéből a látható spektrum bizonyos tartományát kivágja, ezáltal lilás, vöröses színben képzi le őket, ami egyszerűen csúnya. A fotózásnak természetesen voltak nehézségei, mint mindig. Az ég sosem tökéletes (vagy csak nagyon ritkán), ezért fotóztunk borzasztóan nyugtalan égen, légkörfény által megvilágítva, meg kellett küzdenünk az F4-es rendszer érzékenységével és az új csövek ismeretlen lelkivilágával is, a szúnyogokról nem is beszélve. Biztattunk fátyolfelhőt, hogy ne maradjon, vihart, hogy ne jöjjön, néztünk olimpiát esőben, de feküdtünk arccal a tejútnak is, míg kattogtak a gépek, ahogy azt kell. A feldolgozás során azt a célt tartottuk szem előtt, hogy asztrofizikai értelemben valós és élethű színekben adjuk vissza a planetáris ködöt és környezetét, annak lehető legnagyobb mélységében és részletességében, de természetesen az esztétikum határain belül. A kihívást a sűrű csillagmező kezelhetetlenségén kívül az jelentette, hogy az UHC-s anyagot összedolgozzuk az RGB-s anyaggal, mivel ilyet eddig még nem próbáltunk. Természetesen a képen a nyersanyag gyermekbetegségei és a kísérletezős feldolgozás tetten érhető, de a kitűzött célt elértük, és olyan sokat nem is anyáztunk közben ... sőt :-)

A képet teljes felbontásban a Képek menüpont alatt lehet elérni!